ZOMÁNCMŰVÉSZET A kezdetektől napjainkig
Napjainkban – a XXI. század – egyik legnépszerűbb kézműves mesterségének a zománcművesség újjáéledésének vagyunk a szemtanúi. Hogy megértsük ezt a több ezeréves múltra visszatekintő „zománc-fém” kapcsolatot meg kell ismerni annak eredetét, történetét.
A zománcnak, mint díszítőanyagnak története csak is az ötvösművészet történetével összefüggésben vizsgálható, s beleértve természetesen az utolsó három évezred művészeti, zománc-technikai és kulturális társadalmi fejlődését is. Éppen ezért csupán azok között a zománctechnikák között kell eligazodni, amelyek meghatározó ötvösművészeti korszakokhoz kapcsolódnak, vagy fordítva!
Hogy mikor és hol zománcoztak először, vagyis, hogy mikor kötötték össze először a színes, folyékony állapotú „üveget” – zománcot – a fémmel, valószínű sohasem fogjuk pontosan megtudni. Évszázadokon át a zománcozás „tudománya” többnyire családon belül, apáról-fiúra öröklődött. Ez a fejlődés nagy visszatartója volt. A mestereknek ugyanabban az időben, egymástól függetlenül ugyanazt kellett feltalálniuk. Minden időben a zománccal díszített ötvösmunkák színes, változatos kialakítása a divattól függött, s a zománcozás technikai fejlődése során, így lehetett dekoratív-ornamentális vagy képszerűen figurális vagy uram bocsá’ absztrakt, majd leválva az őt hordozó ötvösségről – a XX. század ’60-as éve – lett teljesen önálló műfaj.
A könyv ennek a csodálatos díszítőanyagnak, a zománcnak az alkalmazásán keresztül juttat el bennünket a technikatörténet útvesztőibe, hogy végül világosan lássuk, hogy a zománc a legjelentősebb díszítőanyag az egyetemes művészet történetében.
Kecskemét, 2010
