A virágos erdélyi zománc
A magyar sodronyzománc oly sajátos képződmény, hogy az minden más sodronyzománcos műtől, a bizánci rekeszzománctól, sőt a görög, orosz, perzsa sodronyzománctól is merőben különbözik. A kölcsönös összefüggés azért sem állapítható meg, mert az említett területek alkalmazási gyakorlata és a magyar sodronyzománc létrejöttének ideje között mintegy száz év telt el. A technikák közötti hatáskülönbség is igazolja ezt a megállapítást, mert a bizánci rekeszzománcok stílusa, karaktere tisztán síklapú díszítés, a magyar sodronyrekesz-zománc fő jellemzője, hatása viszont a lapos reliefben jut érvényre, amely az ornamentika sodronyainak a körvonalai által jön létre.
A XV. század második felére Corvin Mátyás (1458-1490) erős egyénisége nyomta rá bélyegét. A katonás jellemű, hadviselésben fáradhatatlan humanista királynak uralma megszilárdítása idején – Antonio Bonfini történetíró szerint – „csak lovaira, fegyvereire volt gondja”. Mátyás udvarában a követségek fogadásakor, békekötések alkalmával vagy királyi találkozókon mérhetetlen pompát fejtett ki. Nem mulasztotta el az ünnepélyes események fényét hallatlan gazdagságú kincstárának csodás hírű ötvösműveivel emelni. Mátyásnak Milánó, Velence, Ferrara, Firenze, Rimini, Urbino és Nápoly uralkodóihoz fűződő szoros személyes kapcsolatai a magyarországi reneszánsz kialakulásában közvetlen és döntő szerepet játszottak.
Épp hogy kiheverte a tatárjárás pusztításainak következményeit Magyarország, újabb vészjósló fellegek gyülekeztek az ország felett a törökök támadása. A tőlük elszenvedett szomorú mohácsi csatavesztés 150 évre megpecsételte az ország sorsát.
2. fotó Női öv. Erdély, XVII. század. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
A három részre szakadt országban nehezen indult meg a művészeti élet. Erdélyben és a Felvidéken termékeny talajra találtak a reneszánsz „virágai”. A középkori sodronyzománc-technika itt tökéletesedve széles körben terjedt el, és olyannyira jellemzővé vált a magyar ötvös munkákra, hogy műfaját sajátosan magyarnak ismerték el. Az erdélyi magyar ötvösök és megrendelőik rendkívül szerették a színes zománcokat s a XVII. században kialakították Erdélyben azt a technikát, amelyet a világhír vett szárnyaira. Ennek sajátossága, hogy csak a sodrott dróttal vagy vékony lemezszalaggal keretezett rekeszeket töltötték meg színes zománcokkal, a rekeszeken kívüli részt nem. Majd ezeket a színeket luminálták, felülfestették (2. fotó).
A régi magyar ötvösök sodronyzománcos műveiken két színtónust használtak, melyek csoportosítása alapján kétféle színskála állítható fel. Az első az úgy nevezett „meleg” skála: vörös, fehér, zöld, (kék, viola), barna és a fekete színeket öleli fel, s korábban a XV. században volt használatos. A másik a hideg skála: fehér, zöld, kék, viola és legritkább esetben a sárga. Ezek a XVI. században voltak használatosak. A meleg színskála használata leginkább felső-és nyugat-magyarországi, a hideg pedig az erdélyi ötvösök munkáit jellemezte. Ennek a levélindás, virágdíszes, tarka színekkel ékesen festett „erdélyi zománc”-nak alkalmazása a reneszánsz idején indult meg és leginkább az ékszerfajták sokfélesége nyújtott tág lehetőséget.
A XVI.-XVII. századi főúri leltárakban, végrendeletek-ben, hagyatéki összeírásokban gyakran olvashatunk „virágos” serlegekről, kupákról (3.- 4. fotó). Ezek egy része a domborított virágokat jelentette az edényeken, nagyobb részük azonban a csodálatos zománccal díszített részekre utalt. Az aranyozott ezüst felületet áttört mintás háló borítja, a zománcos díszítést kis csavarokkal, egységenként erősítette fel a mester az alapra. A serleg teljes felületét beborítja a zománc. A fedél tetején zománcos, gyöngyösbibéjű, plasztikus virágcsokrot helyezett el az ismeretlen erdélyi ötvös.
Azt is elmondhatjuk, hogy a gótika korában alig volt stíluskülönbség az erdélyi és egyéb magyarországi ötvösség között, amely az egész középkorban elsősorban a liturgikus művészetet szolgálta, kivéve az előzőekben leírt sajátosan erdélyi stílust ami mindentől függetlenül is kialakulhatott volna.
4. fotó Serleg. Erdély, XVII. század. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
5. fotó Úrmutató. Szilassy János, Lőcse, 1767. Magyart Nemzeti Múzeuim, Budapest
A festett zománc, különösen XVII.-XVIII. században a felvidéki ötvösségnek is kedvenc technikája, itt azonban főként liturgikus tárgyakon, kely-heken, monstranciákon alkalmazzák (5.- 7. fotó). A virág a felvidéki és az erdélyi magyar ötvösöknek is vezérmotívuma. A stíluskapcsolat erdélyi és az anyaország ötvössé-ge között az önálló fejedelemség korában sem szűnt meg,s azt elsősorban maguk a könnyen mozgó ötvösművek, a vándorló mesterek és legények tartották fenn. A XVII. században a barokk stílus égisze alatt alkotó hazai ötvösművészek rendkívül magas színvonalú munkákkal írták be nevüket a magyar ötvösművészet történetébe. Többek között Hann Sebestyén a domborítás egyedülállóan kimagasló egyénisége, Szilassy János a magyar luminált zománcozás alkalmazásának nagy mestere, és a kolozsvári Brózer István.
A XVII. század végétől egyre inkább az általános hanyatlás lett a jellemző a zománc alkalmazásának. Félő volt, hogy a zománcozás technológiája is elfelejtődik. Nem állítható azonban, hogy ezen időszakban és az azt követő időben ne akadt volna olyan ötvös, aki munkái díszítésére az ötvöszománc-techniáka valamelyikét ne alkalmazta volna. A török hódoltság idején az ötvös műhelyek, a békésebb vidékekre, Felföldre és Erdélybe húzódtak, és a zománc alkalmazása egyre inkább elmaradt. Kisebb központok a Dunántúlon – Pápa, Székesfehérvár, Komárom – és az Alföldön jöttek létre – Kecskemét, Nagykörös, Debrecen –, német ötvösök letelepedésével. Nagy hatással volt egymásra a két idegen nyelvű ötvöstársadalom. Különösen nagy változáson megy át a változatlanul puritán alapállású, mind művészi, mind üzleti értelemben a felsoroltak közül is kiemelkedő Debrecen ötvös ipara. Az idők folyamán a német mesterszavak átvételre kerültek, és a magyar ötvösöknek is mesterszavukká váltak. Debrecen központi szerepe, orientáló tevékenysége az ötvösség emlékein is mérhető, de a zománc, mint díszítőanyag már a továbbiakban nem jellemző.
6. fotó Úrmutató részlet. Magyart Nemzeti Múzeuim, Budapest
7.fotó Úrmutató részlet. Magyart Nemzeti Múzeuim, Budapest
Ötvös Nagy Ferenc muzeológus
A mappában található képek előnézete Virágos erdélyi zománc-IT WAS MADE LIKE THIS
